cbd olaj

Mire való a CBD?

A CBD a cannabidiol rövidítése, mely egy különlegesen aktív vegyület és számos kutatás szerint kiemelkedően előnyös hatásokkal rendelkezik. Nem tartalmaz olyan elemeket, melyeknek pszichoaktív hatása van.

Sem embereknél, sem pedig állatoknál nem idéz elő euforikus állapotot, mert az ezt okozó THC-t a gyártási eljárás során eltávolítják belőle. Ennek köszönhetően függőségeket sem okoz, és legálisan forgalmazható, fogyaszthat

A kannabiszt már több ezer éve ismerjük

A kannabiszt több ezer éve ismeri és használja az emberiség, az egyik legrégibb növényünk. A kezdeti időkben kötél, zsinór, egyéb textilipari termék, papír készült belőle. Később kezdték orvosi célra is használni a magját, először székrekedés ellen. A használat során aztán egyéb hatásait is felismerték. Kínában a sebészeti eljárások során már altatáshoz is ezt adták a betegeknek.

Kínában és Indiában vallási szertartásokhoz is alkalmazták. Úgy vélték, segítségével feltárul előttük a titokzatos jövő, természetesen csak a kiváltságosok privilégiuma volt a használata. Az Indiaiak úgy tekintettek a kannabiszra, mint a nektárra, amit a mennyből ejtettek a földre.

Európában a 19. századtól használják orvosi célra.

Egészségügyi hatások

Mára a CBD termékek használata a lakosság körében természetességének köszönhetően egyre elterjedtebb, egyre népszerűbb. Különféle formában használható, például kapszula, cseppek, teák, kivonatok. Paszták, krémek, kenőcsök adalék anyaga is. A www.myhempstore.eu webáruházban számos CBD tartalmú termék található meg, így amennyiben átfogó képet kapnánk a mai piacról, érdemes náluk körbe nézni.

A fogyasztói szerint nagyon hatásos az alkalmazása a fájdalomcsillapítás területén, különösen az ízületi gyulladásoknál, és a rákos megbetegedéseknél. Az ezzel kezelt betegek jelentős fájdalomcsökkenésről, sőt, a fájdalom megszűnéséről számoltak be a használat során.

A CBD az agyunk egészségét is védi azáltal, hogy megóvja az agysejteket a károsodásoktól, nyugtató hatást is gyakorol. Egyes kutatások szerint a segítségével megelőzhetők az idegekkel kapcsolatos betegségek, mint például a rettegett Alzheimer-kór, vagy a neuropátia is.

Bőrünkre kenve jobban gyógyulhatnak a sebek, a bőr jobban regenerálódhat, lassíthatja az öregedési folyamatokat, mert a CBD krém antioxidánsokban is gazdag. Jó hír azoknak, akik a dohányzásról szeretnének leszokni, mert a CBD ebben is segíthet, támasztékként szolgálhat a nikotin utáni vágyakozás során.