barkácsolás

Mire használható egy kerti ház?

Egy kerti ház sokoldalúságát talán nem is kell bemutatni. Egyes kerti házak kisebbek, talán ablakot sem terveztek rá, de akadnak olyanok is, amik lényegesen nagyobbak, akár egy stúdiólakás méretét is elérik. Vannak olyanok, amelyeket főleg tárolásra használnak, másokban esetleg életvitel szerűen tartózkodnak.

A teljesség igénye nélkül nézzünk meg egy-két felhasználási módot, mire is jó egy ilyen épület.

Tárolás

Sok helyen találkozunk kerti házzal, van, amit azzal a céllal állítanak fel, hogy ezzel megnöveljék a ház alapterületét. Nem szeretnék, hogy bizonyos dolgaik a benti értékes helyet foglalják el, de megválni sem akarnak azoktól, mert ki tudja, mikor lesz szükség rá.

Ezek nem titkoltan azért készültek, hogy elnyeljék a még fontos, de azért mégsem nap, mint nap használatos dolgokat.

Műhely, hobbi

Ha bármilyen hobbink van, a kerti ház magányába elvonulhatunk, és hódolhatunk szenvedélyünknek. Ha barkácsolni szerelni szeretünk, akkor itt kialakíthatunk egy személyre szabott műhelyt, ahol minden kézre esik. Előnye, hogy a fúrás-faragásunkkal, flexeléssel nem fogjuk zavarni a házban lévők életét.

Beállíthatunk egy munkaasztalt, amin dolgozhatunk, és szekrényeket, tárolókat a barkácsoláshoz szükséges szerszámoknak. Itt tarthatjuk a csavarhúzókat, csavarkulcsokat, satupadot, fúrókat, csiszolókat, laposfogókat, gyalut, ragasztópisztolyt és társait.

Ha van egy szövőszékünk, amit eddig mérete miatt nem tudtunk használni, itt biztosan elfér a hozzá szükséges fonalakkal, anyagcsíkokkal együtt. Szép szőnyegeket készíthetünk, amit aztán bevihetünk a házunkba.

Akár egy kerámia műhelyt is berendezhetünk benne, sőt, építtethetünk bele egy kisebb elektromos kemencét is, hogy a kész műveket kiégethessük. Elhelyezhetjük benne a feldolgozásra váró agyagot, korongot, szükséges eszközöket.

Amennyiben a fényképészet, a fotózás a hobbink, akkor itt akár egy stúdiót is kialakíthatunk a modellek fotózásához, majd a berendezett sötétkamránkban előhívhatjuk képeket.

Festőművészeknek, rajzművészeknek is kiváló műterem lehet. A felállított festőállványnak biztosan találunk egy világos sarkot, és a földre fröccsenő festék sem fog gondot okozni, hisz nem a házban tesszük tönkre a burkolatot.

Ezek az ötletek ráadásul csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen se szeri, se száma annak, amire egy kerti ház felhasználható.