Így védekezzünk a szúnyogok ellen!

A szúnyogok, legyek és egyéb rovarok nemcsak vidéken élők életét keserítik meg, de a nagyvárosokban ugyanúgy jelen vannak, és szívják vérünket. Nehéz ellenük a védekezés, de azt megtehetjük, hogy a lakásból legalább megpróbáljuk őket kizárni.

Vérszívók házon kívül tartása

A legegyszerűbb védekezési forma a szúnyogok ellen, ha be sem engedjük őket az otthonunkba, tehát a bejutásukat blokkolsjuk. Erre jó megoldás a szúnyogháló. Ha felszereljük az ajtóra, ablakra, akkor a levegőt be tudjuk engedni, szellőztethetünk, és a vérszívók mégsem tudnak bejönni. Nyugodtan lehetünk nyitott ablakkal, ajtóval, mert a szúnyogháló megvéd.

Fajtái

Többféle szúnyogháló kapható, az egyszerű és olcsótól egészen a legdrágább megoldásokig, úgyhogy kedvünkre válogathatunk. Van olyan, aminek a szélére már feltettek egy tépőzárat, amivel praktikusan a kerethez rögzíthetjük, és ha már nincs rá szükségünk, akkor egyszerűen eltávolíthatjuk. Hátránya, hogy nem annyira stabil.

A rolós változat szintén könnyen kezelhető és mobil, ami azt jelenti, hogy maga a szúnyogháló egy rolóra van felszerelve, így azt kedvünkre húzhatjuk fel- és le, érdemes tehát az erkélyajtóra ezt a változatot felszerelni, mert így nyugodtan ki-be mehetünk az ajtón.

Az úgy nevezett kerekes változat is lehetővé teszi, hogy szabadon mozogjon, de ezt a fajta szúnyoghálót oldal irányban lehet elhúzni, mely egy keretre van felszerelve, így könnyen eltolható. Gyakorlatilag ezeknek a változatoknak nincs helyigénye, ezért kifejezetten praktikusak.

Olyan változatban is kapható, melynek egyik oldala fix, és csak a másik felét lehet oldal irányba mozgatni.

Vásárlás előtt érdemes szakemberrel konzultálni, aki segíteni tud majd a választásban.

Amikor tűz a nap

A nyári melegben nemcsak a szúnyogokkal, legyekkel és társaikkal kell megküzdenünk, hanem a tűző nap sugaraival is. Nem kell azonban elkeseredni, ha nincs árnyék a házunk környékén, vagy a kertünkben, mert könnyen csinálhatunk magunknak, csak fel kell szerelnünk egy árnyékolót. Többféle megoldás létezik, de az egyik legjobb ezek közül a napvitorla.

Manapság annyira népszerű, hogy ültéri rendezvények alkalmával is egyre többször találkozhatunk vele, mert a résztvevőket így lehet a legegyszerűbben megvédeni az erős napfénytől, az esetleges esőtől.